Sokan sokfélét mondanak városunk gimnáziumáról különféle érvekkel, melyekben annyi közös van csak, hogy ezek az emberek nem tartoznak a Hunyadis családhoz.
Az elmúlt évtizedek alatt a bácsalmási gimnázium sok helyi és környékbeli diákot eredményesen indítottak el életpályájukon és váltak sikeres emberré.
Szülőként nehéz az iskolaválasztás. Nem csak Önöknek szülőknek okoz majd fejtörést a beiskolázás, hanem nekem a gimnázium igazgatójának is, mivel a legjobbat szeretném tanulóinknak, hogy álmaik valóra váljanak és a kitűzött céljukat elérjék.
Sok szülőben felmerül a kérdés: Gimnáziumot, vagy szakközépiskolát válasszanak?
A gimnáziumot nem csak azoknak ajánlom, akik érettségi után a felsőoktatásban szeretnék majd folytatni tanulmányaikat. Érettségi után megfontoltan lehet szakmát választani. Sok szakmánál alapkövetelmény az érettségi, de a mestervizsga megszerzésének is alapja.
Téves nézet, hogy jobb a szakközépiskola, mivel szakmát is kap a tanuló a kezébe. Ez nem pontosan így van. A közismereti tantárgyak háttérbe szorulnak, ugyanakkor a szakmai tantárgyaknál sem tudják kellően elmélyíteni ismereteiket. Jelenleg a törvény útmutatása alapján 9-10. évfolyamon a közismereti tantárgyakra (magyar, történelem, matematika, idegen nyelv, stb.) az időkeret legalább a 70 %-a jut 30 % szakmai tantárgyakra. 11-12. évfolyamon a közismereti tantárgyakra legalább 60 % szakmai tantárgyakra 30 % használható fel. A negyedik évfolyam elvégzése után az érettségi vizsgatárgyak között szerepel egy szakmai tárgy, ami alapján egy OKJ-s képesítést lehet szerezni. További 1 évet kell tanulni, ha a komplex szakmai vizsgára szeretne valaki felkészülni. Amennyiben más szakmát szeretne, akkor még 2 év szükséges a komplex szakmai vizsgához. Ez a lehetőség a gimnáziumban végzetteknek is adott. 18 évesen, érettebben egy megfontoltabb döntést tudnak hozni, hogy milyen pályán képzelik el az életüket.
A gimnáziumban lehetőség van humán, vagy reál tantárgyak magasabb óraszámban való oktatására, valamint csoportbontásra. Ez fontos része a tehetségek felismerésének és kiválasztásának, illetve a felzárkóztatásnak. Aki szeretne nyelvvizsgát szerezni, megkap minden segítséget. A nyelvoktatás is csoportbontásban folyik, homogén tudásszintű csoportokat hozunk létre.
Milyen szempontok vezérelnek az iskolaválasztásnál?