Az idei tanévben február 5-én szervezte meg diákönkormányzatunk a tavaly új programként debütáló, ám mostanra már hagyománnyá váló Hunyadis farsangot.
A helyszínt ezúttal is a Bácsalmási Kulturális Központ, valamint a B9 Club biztosította számunkra.
Az érkező diák- és tanársereget szépen megterített asztalok, frissen gőzölgő tea és a színpad várta. Idén ugyanis a jelmezek bemutatása mellett minden osztálynak bizonyítania kellett énektudását is, egy számukra kedves karaokedallal.
Ez alkalommal vendégeket is fogadhattunk a bajmoki általános iskola tanulói és tanárai képviseletében, akik szintén nagy örömmel vettek részt ebben a kis műsorban.
A produkciók megtekintése után kezdődhetett a jelmezekre való voksolás és az idén újításként bevezetett tombolajegyek árusítása, miközben jócskán fogyott a házi zsíros kenyér és a tea. Az eredményhirdetés előtt megérkezett a várva várt farsangi fánk is.
A kellemes délutánt a jelmezverseny helyezettjeinek kihirdetésével, illetve a tombolasorsolással zártuk, mely nagy sikert aratott gyermekek és felnőttek körében egyaránt.
Reméljük sikerült ebben az évben is egy hangulatos programot szerveznünk, és jövőre tovább folytatódhat ez a HJG hagyomány is.
Köszönjük szépen a sok segítséget a diákönkormányzat tagjainak, a kollégáknak, a menza kedves fánksütőinek, valamint a helyszínt biztosító Bácsalmási Kulturális Központ munkatársainak!
Genáhl Éva