• +36 (79) 341-054
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Hétfő-Péntek 7:00-18:00

Védjük együtt a Földet!!!

Védjük együtt a Földet! 

Idén április 20-án Védjük együtt a Földet! címmel rendeztük hagyományos térségi környezetvédelmi csapatversenyünket, amelyet évek óta megszervez gimnáziumunk reál munkaközössége a környező általános iskolák 7. és 8. osztályosai számára.

2016-ban a trópusok növény- és állatvilágát kellett átnézniük a versenyzőknek, valamint négy témából – A trópusok növényvilága, A trópusok állatvilága, Az ültetvények növényei és Az esőerdőket veszélyeztető tényezők – készítettek 5-7 perces diavetítéses kiselőadást. A délután folyamán több játékos feladat is várt a jelentkező csapatokra, a legjobban a keresztrejtvényt, a puzzle-t és a totót élvezték a diákok.

Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei tanévben is sokan érdeklődtek a verseny iránt. 10 csapatot láthattunk vendégül a környező településekről (Katymár, Bácsbokod, Bácsborsód, Bajmok, Kelebia), illetve Bácsalmásról (Vörösmarty Általános Iskola, Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium).

A verseny értékelését szakértő zsűri végezte: Barta Tiborné Gáll Ágnes a BÖKK Kft. ügyvezető igazgatója, mint a zsűri elnöke,Tamás Ádám a természetvédelmi őr, a Kiskunsági Nemzeti Park Természetvédelmi Igazgatóságától és Vargyai Antalné, a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium igazgatóhelyettese.

 

A versenyt Márai András, a gimnázium igazgatója nyitotta meg, amelyet a csapatok előzetes feladatainak bemutatása és további játékos feladványok megoldása követte.

A versenyt végül a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium 7. osztályos csapata nyerte (Dudás Aliz, Hegedűs Csenge, Szabó Ármin, felkészítőjük: Vida Zoltán).. A 2. helyet a Kelebiai Farkas László Általános iskola 1-es csapata szerezte meg (Mészáros Lili, Simonyi Lóránt, Solti Edina, felkészítőjük: Kondorossy András). A vetélkedő 3. helyezettje a Bácskai Általános Iskola Moholy Nagy László Általános Iskolájának csapata lett Bácsborsódról (Görög Boglárka Laura, Somogyi Gabriella, Vörös Melitta, felkészítőjük: Illés Antalné). A 4. helyen holtverseny alakult ki a Bácsalmási Vörösmarty Általános Iskola csapata (Bajnai Lilla, Bakos Bence, Racsmány Kitti, felkészítőjük: Gombor István) és a Kelebiai Farkas László Általános iskola 2-es csapata (Ábrahám Réka, Farkas Erik, Kiri Balázs, felkészítőjük Kondorossy András) között. A Bajmoki Vuk Karadcsic Általános Iskola csapata (Keresztes Valentina, Mojzes Anita, Sofhauser Hanna, felkészítőjük: Szemesi Karolina) különdíjat kapott.

 

A verseny jutalmazásához hozzájárult a Mozaik Tankönyvkiadó, a BÖKK Kft., Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium.

Köszönet illeti továbbá a reál munkaközösség tagjait, Haszúr Antal tanár urat a verseny feladatainak összeállításáért, Vida Zoltán tanár urat pedig a verseny levezetéséért.

Horváthné Harton Anna

munkaközösség-vezető 

 

  


Elérhetőségeink

    +36 (79) 341-054     
     6430, Bácsalmás Szent János utca 5.
    bacsalmasigimnazium@gmail.com