Volt egyszer egy kirándulás…
November 3. és 5. között a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium szervezésében Boszniába látogattunk. Két kisbusszal 29-en indultunk útnak, és körülbelül 10-11 óra alatt tettük meg a 600 kilométert. Az utolsó 100 kilométer majd 4 órán át tartott, mivel szállásunk, a Hotel Bistrica a Jahorina-hegyen volt, 1800 méteres magasságban. Ez nem lett volna baj, de Szarajevó elhagyása után láttuk: a hegyeket bizony már hó borítja. A bokáig érő hó és a szerpentines út megtette hatását, nagyon lassan haladtunk. Miután megérkeztünk, elfoglaltuk szobáinkat, megvacsoráztunk, majd beszélgettünk, kártyáztunk. A fél kilencre bejelentett reggelire mindenki azt mondta: nagyon korán van! Azonban, amikor a szoba ablakán besütő napfénytől negyed nyolckor felébredtünk, még előbbre is hoztuk a reggelit, majd indultunk Mostarba. Első megállónk Prenjben volt, ahol egy hajdani atombunkert látogattunk meg, amelyet még Tito építtetett annak idején. A bunker hatalmas volt, saját vízellátással, árammal, hat hónapra elegendő élelem tárolására és 350 ember befogadására képes. Soha nem tudtam, hol vagyunk, és csak álmélkodtam mindenen. A szellőzőrendszer csövei például akkorák voltak, hogy összegörnyedve még fel is állhattam volna bennük!
Ezután következett Mostar megtekintése: bazársorok garmadáját láthattuk, mindenki találhatott magának kedvére valót. Készítettünk csoportképet a Stari most hídon, nézelődtünk, nagyon jó volt! Az utat a vacsora követte, majd ismét a hangulatos beszélgetések, kártyázások következtek. Másnap Szarajevót kerestük fel, ahol ismét bazársorok tömkelege fogadott minket. Itt-ott egy utcazenész, de például frissen préselt gránátalmalevet is sokan árultak. A szüleimmel vettünk is egy üveggel… mondanom sem kell, nagyon finom volt! Megnéztük a helyet, ahol annak idején lelőtték Ferenc Ferdinándot, és feleségét, majd újabb nézelődés következett. Ezt követően elmentünk az étterembe, amit úgy mutattak be, hogy „Ott kapjuk a legfinomabb bureket Boszniában!” Egy szavunk nem lehet, olyan finom volt! Heten alig bírtuk megenni azt a mennyiséget, amit kihoztak nekünk, négyfélét: túrósat, spenótosat, húsosat és krumplisat. Ezután nem sokkal elindultunk haza, az út ugyanolyan fárasztó volt, mint odafelé, de a késés és az unalom rátett egy lapáttal. Nagyon örültem, amikor a Bácsalmás táblához értünk éjjel tizenegy óra körül. Gyorsan hazamentünk, és én azután fél órával már aludtam is.
Összegezve: a kirándulás nagyon jó volt, sok szép helyen jártunk, gyönyörű tájakat láttunk, mindennel elégedett voltam, elégedettek voltunk. Az a burek pedig isteni volt.
Bakos Bence 9.A
