Sikeres versenyév a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban
A tanév lassan a vége felé közeledik, de a tanulmányi és sportversenyek még javában zajlanak a mi gimnáziumunkban is.
A versenyeredmények az iskolai munka fontos mérőszámai, hiszen ezek is bizonyítják, hogy egy iskolában milyen komoly felkészítő munka folyik. A felkészülés/ felkészítés fáradságos munkájában együtt dolgozik a tanár a diák és sok esetben a szülő is. Az együttdolgozás egy különleges kapocs tanár és diák között. A közös munka során megismerik és segítik egymást a résztvevők. Nem pusztán csak a jó eredményekre törekszünk, hanem arra is, hogy tanítványaink személyiségét, kreativitását, gondolkodó képességét, egymásra figyelését, fizikai teljesítőképességét is fejlesszük. A diákok a versenyek során megtanulják, hogyan lehet leküzdeni, csökkenteni az izgalmakat és csak a feladatra összpontosítani, megtanulnak küzdeni és a legjobban teljesíteni egy éles versenyhelyzetben. Mindezek segítik őket abban, hogy az érettségi és felvételi megmérettetéseken is sikeresen tudják venni az akadályokat.
A 2016-17-es tanévben több mint 30 tanulmányi versenyre 314 tanulói nevezést adtunk le. A diákok közül sokan több versenyen is indultak és eredményesen szerepeltek.
Az idei már meglévő eredményeink a következők
Országos helyezések
Arany János magyar verseny
Shaffer Dániel 7.o 15.hely
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
Simon Helga 8.o 17.hely
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta
FOX Competition angol nyelvi verseny
Merkovics Milán 11.B 18.hely
Felkészítő tanár: Kiss Gabriella
Semmelweis Egészségvédelmi csapatverseny
11. B csapata 79. hely (167 csapatból)
Dobozi Réka, Schneider Klaudia, Kmetovity Dorottya, Kőszegi Judit, Tóth Zsuzsanna 11.B Felkészítő tanár: Vargyai Antalné
Sziporka matematika verseny
Dobozi Réka 11. B 3. hely
Felkészítő tanár: Marton Nikoletta
Nagy Attila szavalóverseny
Szendi Réka 11.B megyei 5. az országos döntőben szerepelt
Felkészítő tanár: Gyarmati- Gál Éva, Schaffer Andrea
Regionális helyezések
TUDOK Konferencia
Csányi Ágnes, Szemesi Laura 9.B 5. hely
Felkészítő tanár: Horváthné Harton Anna
Teleki-virág vetélkedő – Erdély kultúrtörténete és természeti értékei
Simon Kitti 10.A- Grósz Zoé 10.B 15. hely
Bélteki Melitta- Mucsi Dóra 9.A 18.hely
Malik Eszter-Göcsei Viktória 9.A 19.hely
Brand Emese-Berencsi Brigitta 9.B 20.hely
Sofhauzer Hanna- Mojzes Anita 9.B 21.hely
Ábrahám Ramóna- Boros Ágnes 10.A 23.hely
Fritz Fanni- Hebők Karina 9.B 24.hely
Bencze Alex- Rácz Gergő 9.A 26.hely
Felkészítő tanár: Vargyai Antalné
Megyei helyezések
Lotz helyesírási és szövegértési verseny
Varga Dorottya 10.B 4.hely
Kis Virág 10.B 8.hely
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
Szemesi Laura 9.B 6.hely
Felkészítő tanár: Szerencsés Tímea
Simon Helga 8.o 7.hely
Varga Ninetta 10.A 7.hely
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta
Megyei mesemondóverseny
Dudás Alíz 8.o területi 1. hely megyei 5.hely
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta
Implom József helyesírási verseny
Varga Ninetta 10. A 10.hely
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta
Gróf Koháry történelem verseny
Vizin Brigitta 11.B a megyei 10-be jutott
Felkészítő tanár: Barnáné Steixner Margit
Savaria történelem verseny
Poturak Edina 9.B 14.hely
Nagy Levente 9.B 16.hely
Felkészítő tanár: Barnáné Steixner Margit
Horváth Márk 9.A 16.hely
Bélteki Melitta 9.A 18.hely
Felkészítő tanár: Gyarmati-Gál Éva
Zrínyi matematika verseny (az iskola legeredményesebb versenyzője)
Schoblocher Bence 10.B 20. hely
Felkészítő tanár: Marton Nikoletta
OKTV történelem
Vizin Brigitta 11.B a második fordulóba jutott
Felkészítő tanár: Barnáné Steixner Margit
Bolyai anyanyelvi csapatverseny
10.évf. csapata 10.hely
Gránicz Gréta 10.A, Varga Ninetta 10.A, Kis Virág 10.B, Varga Dorottya 10.B
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta, Schaffer Andrea
7.o csapata 15.hely
Ménesi Virág, Nagy Kincső, Szvorény Réka, Varga Nóra
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
Nagy Attila szavalóverseny
Simon Kitti 10.A különdíj
Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta
Weöres Sándor szavalóverseny
Nagy Kincső 7.o területi 1.hely, a megyei fordulóba jutott
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
Szakács Jenő fizika verseny
Schoblocher Bence 10.B a megyei fordulóba jutott
Felkészítő tanár: Geigerné Forró Krisztina
Öveges fizika verseny
Sánta Krisztián 8.o a megyei fordulóba jutott
Felkészítő tanár: Márai András
Ének- zenei komplex verseny
a 8.évf. csapata a megyei fordulóban eredményesen szerepelt
Raics Kevin, Daám Csenge, Patocskai Norbert
Felkészítő tanár: Bánfi Katinka
Curie kémia verseny
Brand Emese 9.B területi 4.hely
Polyák Kamill 10.A területi 5.hely
Felkészítő tanár: Horváthné Harton Anna
Diákszimpózium- Kiskunhalas
Csányi Ágnes - Szemesi Laura 9.B 2. helyezés
Simon Kitti - Boros Ágnes 10.A 5.helyezés
Felkészítő tanár: Horváthné Harton Anna
A továbbtanuláshoz és a diploma megszerzéséhez nagyon fontos legalább egy középfokú C típusú nyelvvizsga megszerzése. Tanulóink közül sokan kezdték el az idei tanévben is a felkészülést főleg angol és német nyelvekből, de van, aki szerb nyelvből készül a vizsgára a gimnázium nyelvszakos tanárainak irányításával. A Bácsalmási Gimnáziumért Alapítvány a sikeres vizsgákhoz anyagilag is segítséget nyújt a családoknak.
A már meglévő sikeres nyelvvizsgák:
Brandschott Áron 11.B angol középfok C
Földes Péter 11.B angol középfok C
Merkovics Milán 11.B angol középfok C
Schneider Bence 12.A angol középfok A
Mida Alexandra 12.A angol középfok C
Neszvecskó Petra 12.A angol középfok C
Barta Ákos 12.A angol középfok C
Szaktanár:Kiss Gabriella
Schoblocher Bence 10.B angol középfok C
Szaktanár: Juhászné Schweibert Judit
Leiner Alexandra 11.B német középfok C
Merkovics Virág 11.B német középfok C
Neszvecskó Petra 12.A német középfok C
Szaktanár: Merkovicsné Hartai Gabriella
A tanulás mellett nagyon fontos szerepe van a gimnazisták életében a mozgásnak és a sportnak is. A testnevelés órák mellett a délutáni edzések és a különböző sportprogramok szervezésével valamint a sportversenyekre való felkészítés során arra is törekszünk az állóképesség fejlesztése mellett, hogy tanulóinkban kialakuljon az egészséges küzdőszellem, az egészséges életmód iránti igény is.
Az idei tanév már meglévő eredményei:
Asztalitenisz Diákolimpia
Wettstein Léna 10.A megyei 1.hely, országos 7. hely
Felkészítői: Gabric Nebojsa , Merkovics Károly
Úszás diákolimpia megyei döntő
Poturak Edina 9.B 100m mellúszás 4.hely
Szemesi Laura 9.B 100m mellúszás 6.hely
Felkészítő: Olasz Adrienn
Lány labdarúgás
A gimnázium labdarúgó csapata – Ábrahám Ramóna, Brezovszki Bertilla, Filip Anna Réka, Grósz Zoé, Laczi Viktória, Malik Eszter, Piller Csenge, Polyák Fanni, Szalai Dzsenifer, Wettstein Léna, Takács Tímea, Illés Réka, Doszkocs Judit
Fenyőfa kupa 3. hely
Diákolimpia területi döntő 3. hely
Fair play kupa a tavaszi fordulóba jutottak
Fiú labdarúgás
Vörösmarty kupa 7-8.o 5. hely
Felkészítő tanár: Merkovics Károly
A szép eredményekhez gratulálunk, a még versenyben lévő tanulóknak és tanáraiknak jó felkészülést kívánunk!
Vargyai Antalné
igh.