A fenti cím értelmében az idei tanévben összesen 33 diák és 3 pedagógus mulaszthatott igazoltan szeptemberben az Erzsébet-programnak köszönhetően. Gimnáziumunk immár negyedik alkalommal pályázta meg és nyerte el a 3 napos kedvezményes táborozást a zánkai Erzsébet Üdülőközpontban. Szeptember 18-20. között egy igen összeszokott társaság indult útnak, hiszen a 11/b osztály már a negyedik, a 10/b osztály pedig a harmadik alkalommal vehette birtokba a tábort.
A hétfői napon a sikeres regisztráció és adminisztráció után meglepve tapasztaltuk, hogy az elmúlt évekhez képest több pozitív változás is történt a táborhelyen. Jobban beazonosítható, chippel ellátott karszalagot kaptunk (így egy kicsit úgy érezhettük, mintha egy fesztiválon lennénk), a tábor területét számos biztonsági ember felügyelte és őrizte egész nap, a vízpartra pedig már csak tanári kísérettel szabadott lemenni. Bónuszként pedig az előre befizetett 1000 forintos jelképes tábori díjat is visszakapták a gyerekek, egy a boltban levásárolható kupon formájában. Az első napra nem terveztünk túl sok programot, ebéd után lesétáltunk a Balaton partra, kiélveztük az őszi napsütés utolsó sugarait, majd kipróbáltuk a sárkányhajózást, kellemes perceket szerezve ez által a karizmainknak valamint a mögöttünk ülők nadrágjának, amire a nem túl szabályos evezés következtében kellő mennyiségű vízcsepp kerülhetett. A „Húzd meg” ritmusa nem nagyon sikerült egyszerre, de a lustálkodók büntetésből egyedül is kipróbálhatták tehetségüket.
A keddi esős, utazós napon már reggel elindultunk a táborból. Első megállónk a tapolcai tavasbarlang volt, ami hatalmas élményt nyújtott diáknak és tanárnak egyaránt. Egy modern, 3D-s tárlatvezetés után, amit egy igen elhivatott, profi előadókészséggel rendelkező fiatalember tartott, végre leérkeztünk a barlang csónakokkal is bejárható üregeihez. Kettes illetve hármas csoportokban pattantunk be a csónakokba, és evezve, fejet behúzva, sokszor a falakat tapogatva járhattuk végig az izgalmas és csodálatosan tükröződő vizű barlangjáratokat. Az út vége igen szűkösre sikeredett, néhányan halkabb vagy hangosabb sikolyokkal kísérve érték el a célt, de végül mindenki megúszta szárazon. Az izgalmak után a kultúrának is hódoltunk, így utunk a keszthelyi Festetics kastélyhoz vezetett tovább. Az igen színvonalas, tartalmas, kb. egy órás körbevezetésnek köszönhetően bejárhattuk a kastély minden részét, és meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen szép, korabeli állapotban őrizték meg a szobákat és a tárgyakat az érdeklődők nagy örömére. A kastély megtekintése után az udvarról megközelíthető hintómúzeumot is körbejártuk, majd késő délután fáradtan, de élményekkel telve indultunk vissza a táborba.
A szerdai nap szokásosan már csak a hazaindulásról, rendrakásról szól, így tettünk idén is, és 10 óra körül magunk mögött hagytuk a szeretett táborhelyet.
A zánkai táborozást minden évben nagy várakozás, szervezkedés, izgalom előzi meg. A gyerekek már egy héttel a hazaérkezés után (sőt sokszor már a hazafele vezető úton) finoman érdeklődnek, hogy jövőre megyünk-e újra. A pedagógusok válasza a kezdeti fáradt és kialvatlan „talán” állapotból tavasz környékén egy határozott „igenné” változik át, hiszen a Hunyadiban most már nincsen szeptember Zánka nélkül.
Reméljük, hogy a következő tanévekben is egyre többen élnek majd a lehetőséggel és tapasztalhatják meg a tábori életérzést, amely annyi felejthetetlen percet okozott már nekünk. Zánkára fel Hunyadi!
Genáhl Éva
a 11/b osztály osztályfőnök