2019. március 7-én Térségi környezetvédelmi vetélkedő volt a Hunyadiban
Már régóta megrendezi minden évben a jeles napok alkalmából a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Reál munkaközössége a környező általános iskolák 7. és 8. osztályosai részére a természetvédelmi vetélkedőt, ahol a jelentkező csapatok a környezettudatos magatartásukról adhatnak számot.
2019-ben a Víz Napját választottuk, valamint a verseny témakörét a Kiskunsági Nemzeti Park növény és állatvilágát kellett a vetélkedőre átnézniük a versenyzőknek, valamint egy témából
- Globális kérdések és problémák címmel
készítettek 5-7 perces diavetítéses kiselőadást a csapatok.
A délután folyamán több játékos feladat várt a jelentkező csapatokra keresztrejtvény formájában. Kíváncsian és érdeklődve végezték a puzzle illetve a totós feladványunkat.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei tanévben is sokan érdeklődtek a verseny iránt. Ebben az esztendőben már 19 csapatot láthattunk vendégül a környező településekről (Jánoshalma, Bácsbokod, Kelebia, Kunbaja, Madaras, Tompa, Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium.
A verseny értékelésében a zsüriben foglalt helyet Tüskéné Bánó Edit a BÖK RT képviselőjeként, valamint Tamás Ádám a természetvédelmi őr a Kiskunsági Nemzeti Park Természetvédelmi Igazgatóság színeiben és a harmadik tagja a helyi képviselő Horváthné Harton Anna a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium REÁL–munkaközösség vezetője, mint a zsüri elnöke.
A versenyt Vargyai Antalné a Bácsalmási Hunyadi János igazgatóhelyettese nyitotta meg, azt követte Tamás Ádám előadása Bácsalmás természeti értékeiről majd a csapatok előzetes feladatainak bemutatása és a további játékos feladványok megoldása, bemutatása. Az akadályversenyt végül a Madarasi Petőfi Sándor Általános Iskola 8. osztályos csapata nyerte: Csepregi Anna, Rozs Réka, Virsinszki Réka
(felkészítőjük: Csintalanné Gracza Dominika)
2. helyezett a Kunbajai Általános Iskola csapata: Gálfi Doroti, Simon Szabolcs, Ujhegyi Fruzsina
(felkészítőjük: Kondorossy Piroska)
3. helyezett a Tompai Szabó Dénes Általános Iskola 8. osztályos csapata: Kuluncsics Zsófia, Jónás Eszter, Józsa Kitti
(felkészítőjük: Lipták Katalin)
A zsüri értékelésében kitért arra, hogy nagyon színvonalas előadásokat készítettek a csapatok, valamint valamennyien azt állapítottuk meg, hogy nagyon kellemes délutánban volt részünk.
A verseny jutalmazásához hozzájárult a Kiskunsági Nemzeti Park, a BÖK RT Bácsalmás és a Hunyadi János Gimnázium.
Köszönet a Reál munkaközösség tagjainak - Haszur Antal tanár úrnak, Tóth Anikó tanárnőnek a verseny feladatainak az összeállításáért, Vida Zoltán tanár úrnak a verseny levezetéséért és Kovács Szilvia laboránsnak az előkészítésért.
Köszönjük a támogatást!
Horváthné Harton Anna
munkaközösségvezető