Pályaorientációs nap a Hunyadiban
Eljön a nap, amikor döntést kell hoznod, hogy merre tanulj tovább. A gimnáziumi évek alatt hangsúlyt szeretnénk fektetni és természetesen segítséget nyújtani, hogy érettségi után milyen lehetőségek nyílnak a továbbtanuló fiatalok előtt.
A lehetőség nyitva áll a középfokú szakmai végzettség megszerzésére, a felsőoktatásba való jelentkezésre valamint a munka világába való belépésre egyaránt.
A pályaorientációs nap a középiskolás évek alatt ennek a döntésednek a meghozatalához nyújt segítséget, hogy tájékozottan, önmagadat és a munkaérő-piac világát megismerve tudj választani.
A pályaorientáció alapját képező három fontos területet:
Önismeret
Pályaismeret
Munkaerő-piaci ismeretek.
A mai napon előadóink segítségével mindhárom területre bepillantást nyerhettek diákjaink:
Sipos János tanár úr előadása során kiemelte az önfejlesztés, motiváció szerepét és a célok kitűzésének fontosságát.
Molnár Nándortól és Berta Lászlótól tájékoztatást kaptunk az érettségi utáni szakma és technikumi képzés lehetőségéről.
A felsőoktatási továbbtanulási lehetőségekről a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának munkatársa Dr. Tóth Barbara, majd a bajai Eötvös József Főiskoláról Dr. Patocskai Mária főiskolai docens tartottak tájékoztatót.
Összefoglalásként elmondható, hogy a pályaorientáció egy folyamat, nem egy egyszeri döntés. A pályaorientáció egy tájékozódási folyamat, amely során nem csak a szakmákról, munkakörökről hanem önmagunkról, és a társadalmi környezetünkről is információkat gyűjtünk.
Márai András