2020. március 5-én térségi környezetvédelmi vetélkedő volt a Hunyadiban
Már régóta megrendezi minden évben a jeles napok alkalmából a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium reál munkaközössége a környező általános iskolák 7. és 8. osztályosok részére a természetvédelmi vetélkedőt, ahol a jelentkező csapatok a környezettudatos magatartásukról adhatnak számot.
A víz és a vízparti élőlények Magyarországon és Európában, vízszennyezések formái - ez volt a fő téma az idei versenyen, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park vízinövény és víziállatvilágát kellett a vetélkedőre átnézniük a versenyzőknek.
A következő témából tartottak a csapatok 5-7 perces diavetítéses kiselőadást, helyi példákkal alátámasztva:
A vizek szennyezése, vízszennyezés elleni védekezés, vízszennyezés Magyarországon, hatása az emberre.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei tanévben is sokan érdeklődtek a verseny iránt. Ebben az esztendőben már 11 csapatot láthattunk vendégül a környező településekről (Jánoshalma, Bácsalmási Vörösmarty Általános Iskola, Szabó Dénes Általános Iskola Tompa, Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium).
A verseny értékelésében a zsüriben foglalt helyet Barta Tiborné Gáll Ágnes a BÖK RT vezetője, mint a zsüri elnöke, valamint Tamás Ádám természetvédelmi őr a Kiskunsági Nemzeti Park Természetvédelmi Igazgatóság színeiben és a helyi képviselő Márai András a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium igazgatója.
A versenyt Márai András a Bácsalmási Hunyadi János igazgatója nyitotta meg, azt követte Tamás Ádám előadása Bácsalmás természeti értékeiről és az idei esztendőben a 2020-as esztendő madara az erdei fülesbagoly bemutatására is kitért.
A verseny házigazdája Vida Zoltán gimnáziumi biológia tanár elsőként egy közös tesztet és ppt–t oldott meg a csapatokkal, majd azután elkezdődött az előzetes feladat bemutatása és további játékos feladványok megoldása az akadályverseny állomásain (3 állomás biológiai rejtvények, földrajzi feladványok és kémiai vízvizsgálatok) haladtak végig.
A verseny zárásaként Merkovics Karina és Nagy Júlia 9.B osztályos tanulók kiváló és színvonalas TDK előadásait hallgatták meg a versenyzők.
A versenyt végül a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium 7. osztályos Arany csapata nyerte: Holka Bence, Kecskési Kristóf, Mohácsi Gergő
(felkészítőjük: Vargyai Antalné)
- helyezett a Bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskola 7. osztályos Republic csapata : Nagy Izabella, Póth Laura, Rozsnyik Marcell
(felkészítőjük: Gombor István )
- helyezett a Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola 8. osztályos Természetes Trió csapata: Török Máté, Barna Bálint, Tóth Kristóf
(felkészítőjük: Bátoriné Karip Katalin )
A zsűri elnöke értékelésében kitért arra, hogy nagyon színvonalas előadásokat készítettek a csapatok, valamint valamennyien azt állapítottuk meg, hogy nagyon kellemes délutánban volt részünk.
A verseny jutalmazásához hozzájárult a Kiskunsági Nemzeti Park, a BÖK RT Bácsalmás és a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Alapítványa.
Köszönet illeti a reál munkaközösség tagjainak – Vargyai Antalné igazgatóhelyettes asszonynak, Haszur Antal tanár úrnak, Tóth Anikó tanárnőnek a verseny feladatainak az összeállításáért, Vida Zoltán tanár úrnak a verseny levezetésért és Kovács Szilvia laboránsnak az előkészítésért.
Köszönjük a támogatást a Bácsalmási Gimnázumiért Alapítvány- nak és a WEISZ-CSEMEGE-nek!
Horváthné Harton Anna
munkaközösségvezető