Diáknap a Hunyadiban
2021.június 15-én került megrendezésre a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban a hagyományos diáknap. A feladatokban nyolc osztály mérte össze tudását, tizenegy változatos helyszínen zajlott a megmérettetés. A nap kezdetén egy humoros történetet kellett írniuk az iskolai életről előre megadott szavak felhasználásával, valamint egy általános ismeretekre épülő kvízt töltöttek ki, majd a sportudvaron ügyességi-, és sportversenyek zajlottak. Mindeközben az osztálytermekben és szaktantermekben különféle feladványok várták a diákokat, például: iskolával kapcsolatos kérdések, rajzfilmkarakterek felismerése, idézetek megkeresése a tablókról, memóriajáték, szójáték, zeneszámokkal kapcsolatos feladványok, különleges focistanevek kiejtése, kisgyerekkori fényképek párosítása a tanulók mai fényképeivel és activity. A tanári állomáson fel kellett ismerni a pedagógusokat jellegzetes mondásaik, illetve jellemző tárgyaik alapján.
A rendezvényen zsűrizett: Genáhl Éva, Tóth Anikó és Németh Dávid, a zsűri elnöke Vargyai Antalné volt. A következő eredmények születtek: I. helyezett: 11.B, II. helyezett: 11.A, III. helyezett: 8.B.
A helyezetteknek Varga Nóra, a DÖK elnöke adta át a díjakat.
A tanév utolsó napja vidám hangulatban telt, a gyerekek jól érezték magukat. Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt.
Németh Dávid
zsűritag