Nyelvoktatás a Hunyadiban
A nyelvoktatást gimnáziumunkban kiemelt fontosságúan kezeljük, és ennek megfelelően mindent megteszünk a sikeres és hatékony nyelvtanítás érdekében. Iskolánk tanulói angol és német nyelvet tanulnak kötelező jelleggel, választásuk alapján első, illetve második idegen nyelvként. Az első idegen nyelvet mind a hatosztályos, mind a négyosztályos tagozaton magasabb óraszámban tanítjuk, a 11. és 12. évfolyamon heti öt órában, az alsóbb évfolyamokon heti három, illetve négy órában. A magas óraszámok mellett a kislétszámú nyelvi csoportokban folytatott oktatás, és a kiváló intézményi infrastruktúra is a hatékony nyelvoktatást segítik. Itt említeném meg, hogy iskolánk hat idegen nyelvi szaktanteremmel rendelkezik, amelyek mindegyike interaktív táblával, és a tanulóink számára is ingyenes wifi eléréssel rendelkezik. Az interaktív, élményalapú nyelvoktatás ma már elengedhetetlenül szükséges a fiatalabb generációk motiválásához, a sikeres nyelvoktatáshoz.
Nyelvoktatásunk hatékonyabbá tételéhez minden lehetőséget megragadunk. A Szegedi Tudományegyetem partneriskolájaként három tanéven keresztül vettünk részt a „Nyelvtanulással a boldogulásért” elnevezésű EFOP pályázat keretein belül egy olyan nyelvoktatási programban, ami nagyon gyümölcsözőnek bizonyult tanulóink, és tanáraink számára is. Mindkét nyelvből több alkalommal is ingyenes nyelvtanfolyamon vehettek részt tanulóink délutáni foglalkozások keretein belül, illetve két alkalommal egyhetes nyári nyelvi táborokat is rendeztek iskolánkban az egyetem hallgatói. Nyelvtanáraink pedig külföldi és az iskolánkba kihelyezett 30 órás továbbképzéseken gyarapíthatták módszertani tudásukat.
Nyelvóráinkon közép- és emelt szintű érettségire, közép- és felsőfokú nyelvvizsgára, valamint kompetenciamérésre, és belső szintfelmérő vizsgára történő felkészítést végzünk. Ez utóbbi vizsga alkalmával tanulóink 1. idegen nyelvükből - tagozattól függően - 8. és/vagy 10. osztályban kötelező jelleggel írásban és szóban is számot adnak tudásukról. Ezekkel a vizsgákkal tapasztalatot és vizsgarutint szerezhetnek a későbbi megmérettetésekre. Második idegen nyelvükből is lehetőségük van tudásszintjük felmérésére a 11. osztály végén, ezzel segítjük őket a szabadon választott érettségi tantárgyuk kiválasztásában. Tanulóinkat mindkét nyelvből előrehozott nyelvi érettségire is készítjük, ami révén már 11. osztály végén lehetőségük nyílik 1. idegen nyelvükből érettségi vizsga letételére. Ez a vizsgatípus nagyon népszerű a diákjaink körében. Az idei tanévben 13 tanuló élt ezzel a lehetőséggel, és valamennyien a tőlük elvárt, magas szinten teljesítettek.
Az emelt szinten érettségiző diákjaink eredményeire is nagyon büszkék vagyunk, hiszen mind a 10 tanulónk jeles eredményt ért el. Angol nyelvből három tanuló különösen magas szinten teljesített: Drágity Nikolett 95%-os, Czindel Angéla és Neszvecskó Szabolcs pedig 90 %-os emelt szintű dolgozatokat írtak.
A nyelvoktatásunk színvonalát tükrözik a nyelvvizsga eredményeink is. Az idei tanévben az online oktatás ellenére sem csökkent a nyelvvizsgák száma, ami azt jelzi, hogy mind a tanárok, mind a diákok sikeresen alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez.
A végzős évfolyam diákjai közül 20 tanuló rendelkezik B2 (középfokú) komplex nyelvvizsgával, közülük két tanuló (Kőszegi Szabolcs és Merkovics Dorina) két sikeres középfokú nyelvvizsgát is magáénak mondhat.
Angol B2 komplex nyelvvizsgával rendelkeznek:
Cseh Balázs, Csökmei Zsófi, Drágity Nikolett, Merkovics Dorina, Neszvecskó Szabolcs, Dudás Aliz, Huszák Rokkó, Richter Patrícia, Sánta Krisztián (Felkészítő tanár: Poturak Laura)
Kalászi Patrik (Felkészítő tanár: Schafferné Baumhakl Tímea)
Czindel Angéla, Kőszegi Szabolcs (Felkészítő tanár: Györgyné Takács Márta)
Német B2 komplex nyelvvizsgával rendelkeznek:
Merkovics Dorina (Felkészítő tanár: Szepesvári Brigitta)
Doszpod Eszter, Kőszegi Szabolcs, Tamás Gabriella, Blahó Bianka, Géczi Zsófia, Nagy Gréta, Simon Helga, Schütz Olivér, Varga Lilla (Felkészítő tanár: Merkovicsné Hartai Gabriella)
Nyelvvizsgák a 2020/2021-es tanévben
Angol nyelv:
Név |
Osztály |
Szint |
Felkészítő tanár |
Kalászi Patrik |
12.B |
B2 komplex |
Schafferné Baumhakl Tímea |
Tóth Vince |
10.A |
B2 komplex |
Juhászné Schweibert Judit |
Szabó-Batancs Zsófia |
10.A |
B2 komplex |
Juhászné Schweibert Judit |
Földes Gergely |
11.B |
C1 komplex |
Juhászné Schweibert Judit |
Zámbó Ákos |
11.A |
B2 komplex |
Poturak Laura |
Benkő Botond |
11.B |
B2 komplex |
Poturak Laura |
Csökmei Zsófi |
12.A |
B2 komplex |
Poturak Laura |
Cseh Balázs |
12.A |
B2 komplex |
Poturak Laura |
Neszvecskó Szabolcs |
12.A |
B2 komplex |
Poturak Laura |
Holka Levente |
10.B |
B2 komplex |
Kiss Gabriella |
Márai Anna |
10.B |
B2 komplex |
Kiss Gabriella |
Kőszegi Szabolcs |
12.A |
B2 komplex |
Györgyné Takács Márta |
Tanács Panna Patrícia |
8.B |
B2 komplex |
Györgyné Takács Márta |
Német nyelv:
Név |
Osztály |
Szint |
Felkészítő tanár |
Kövesdi Krisztián |
10.B |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Blahó Bianka |
12.B |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Géczi Zsófia |
12.B |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Varga Lilla |
12.B |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Nagy Gréta |
12.A |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Doszpod Eszter |
12.A |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Kőszegi Szabolcs |
12.A |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Tamás Gabriella |
12.A |
B2 komplex |
Merkovicsné Hartai Gabriella |
Merkovics Dorina |
12.A |
B2 komplex |
Szepesvári Brigitta |
Hrotkó Klaudia |
11.A |
B2 komplex |
Genáhl Éva |
Nagy Kincső |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Varga Nóra |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Klénár Kitti |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Cucui Annamária |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Magyar Adél |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Magyar Botond |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Körmöczi Kitti |
11.B |
B2 komplex |
Genáhl Éva, Szepesvári Brigitta |
Gratulálunk tanulóinknak az elért eredményeikhez!
Merkovicsné Hartai Gabriella
Idegennyelvi munkaközösség-vezető