Poszter-verseny a gimiben
A gimnázium magyar-történelem munkaközössége új típusú, a tanulók önálló kutatási készségét és kreativitását fejlesztő történelmi versenyt hirdetett ebben a tanévben.
Előzetes feladatként történelmi tablót kellett készíteni a részt vevő csapatoknak, a megadott témakörök valamelyikéből. A rendezvény lehetőséget teremtett a helybeli és a térségben élő 7. és 8. osztályos tanulóknak találkozásra, egy kellemes közös délutáni programban való részvételre.
2014. november 27-én 8 csapat mutatta be az elkészült munkáját 5-6 perces kiselőadás kíséretében. A délután izgalmasan telt, nagyon esztétikus, színes, információban gazdag posztereket láthattunk sok-sok képpel és kiváló rajzokkal.
A bemutatók közül kiemelkedett és első helyezést ért el a Csikériai Általános Iskola csapata az iszlám vallás és kultúra témaköréből. Az ötletes jelmezes, zenével illusztrált előadásra Sági Zsuzsanna tanárnő készítette fel a tanulókat: Agócs Esztert, Erdődi Bencét és Németh Norbertet.
Második helyen a bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata ( Nagy Fruzsina, Malik Eszter, Szabó Viktória) végzett legendás királyunkat, Szent Lászlót bemutató dekoratív munkájával, informatív bemutatójával, felkészítő tanáruk Gálné Halász Erika. A harmadik helyezést a gimnázium 8.b osztályos csapata ( Kis Virág, Nagy Elizabet, Varga Dorottya) nyerte el a vikingekről készített gyönyörű rajzos poszterével és talpraesett előadásával, Németh Attila tanár úr felkészítése mellett.
A délután második felében érdekes villámkérdésekre adott gyors és helyes válaszokkal csoki eurókat zsákmányolhattak a legügyesebb versenyzők.
A játékos történelemtanulás kellemes formájának bizonyult a rendezvény, szeretnénk a következő tanévben is megismételni.
Barnáné Steixner Margit