A Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál keretei között, nyitórendezvényként 2014. szeptember 22-én, a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Újszülött Intenzív Osztályért Alapítvány jótékonysági komolyzenei koncertet szervezett a Szegedi Nemzeti Színházban. Az est bevétele az Alapítvány munkáját segítette. Az Alapítvány célja, hogy a Dél-alföldi Regionális Újszülött Intenzív Osztály számára hűtő inkubátort vásároljon. A rendezvényre szeretettel vártak mindenkit, aki fontosnak érezte, hogy részvételével támogassa az inkubátor beszerzését. Bácsalmás város önkormányzata is e nemes cél mellé állt és segítő kezet nyújtott. A költségeket magára vállalva különjáratot indított, melyet az önkormányzat munkatársai és a Hunyadi János Gimnázium diákjai töltöttek ki.
A gimnázium hat évfolyamának különböző életkorú tanulói és tanáraik nagy érdeklődéssel várták az eseményt. A színház épülete mellett a komolyzene is elvarázsolta a diákokat. A telt házas rendezvény műsorán három darabot hallgathattak meg a nézők. Műsoron volt Robert Christian Bachmann darabja, Ludwig van Beethoven III. zongoraversenye és Antonín Dvořák Gordonkaversenye. Az előadók között szerepelt a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Érdi Tamás és Joon-Ho Shim. A zene mellett bepillanthattak az érdeklődők az Alapítvány életébe, létrejöttének okaiba, megismerkedhettek alapító tagjaival és segítőivel. A szervezők egy rövidfilmet is készítettek, melyben koraszülő anyák számoltak be tapasztalataikról, élményeikről és koraszülött gyermekeikről. A hosszúra nyúlt, de igen tartalmas este nagy hatással volt a diákokra, hisz a kultúra mellett az élet egyik igen jelentős problémájával is megismerkedhettek.
Bajnai Diána
gimnáziumi tanárnő