Az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek!” programsorozat kezdeményezése szeptember 27-én a Hunyadi János Gimnázium életét is felpezsdítette. A munkanapnak szánt szombat reggel átlagos tanítási napnak indult. A diákok délelőtt fél 10-ig vettek részt tanítási órákon. A tanórák után a tanárokkal együtt kisétáltak a bácsalmási Dobokai úti lovaspályára, ahol kezdetét vették a programok. A pályán 10 órától az általános iskolásokkal együtt a „Hiszem, ha látom” Mentéstechnikai bemutatót láthatták a tanulók. A bemutató igazán látványosra és hitelesre sikerült, melyet a látvány mellett a hanghatások is fokoztak. Ittas fiatalok okoztak balesetet, melynek halálos és súlyosan sérült áldozata is lett. Kivonult a helyi orvosi ügyelet, a rendőrség, a tűzoltók és a bajai mentők is. A hangulatot fokozta a helyszínre megérkező drogkereső kutya és végül a halálos áldozatot elszállító temetkezési vállalat is. Az utolsó perceket a lelátón döbbent csend kísérte. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt mélyen érintettek a záró képek. A szervezők bíznak abban, hogy az előadás igazán elrettentő példa a fiatalok számára.
A bemutató után a diákok közösen visszasétáltak a Bácsalmási Kulturális Központba, ahol egy másik fontos témában hallgathattak meg előadást. A téma a továbbtanulás volt, az előadók pedig a gimnáziumban végzett diákok, akik jelenleg felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Nagyon lelkes és hasznos előadást tartott Dr. Horváth Gergő és Horváth Kata, Bánfi Zoltán, Szommer Katalin és Szommer Adrienn. A program célja volt, hogy a gimnázium diákjai ne csak tanáraiktól értesüljenek a követelményekről, hanem az egyetemek és főiskolák mindennapi életébe is betekintést nyerhessenek hivatalos forrásokból. A gimnazisták szeretettel és érdeklődéssel fogadták a régi diákokat, akik így egy rövid időre visszacsöppentek a gimnázium világába.
A délelőtti program közös ebéddel zárult. A gimnázium igazi meglepetésként palacsintával kedveskedett diákjainak, mely a tartalmas délelőtt után nagyon jól esett, és amelyet minden tanuló nagy örömmel fogadott.
A program a Bácsalmási Kulturális Központban folytatódott Cseh Tamás zenés emlékműsorával. Az előadás mindenkire pezsdítően hatott a délelőtti komoly előadások után. A nap fénypontja, melyet a diákok legjobban vártak az este hat órakor kezdődő Felméri Péter előadása volt. A humorista teljesen elvarázsolta a közönségét, akik minden pillanatát élvezték a műsornak. Az előadás után is nagyon kedves volt a rajongókkal, a fiatalok közös fotót készíthettek vele és aláírást kérhettek tőle.
Egy nagyon eredményes és élményekkel teli napot tudhat maga mögött a gimnázium. Diák és tanár egyaránt jól érezte magát és bíznak abban, hogy jövőre ismét megszervezhetnek egy ilyen értékes programsorozatot.
Bajnai Diána
gimnáziumi tanárnő