Sokan sokfélét mondanak városunk gimnáziumáról különféle érvekkel, melyekben annyi közös van csak, hogy ezek az emberek nem tartoznak a Hunyadis családhoz.
Az elmúlt évtizedek alatt a bácsalmási gimnázium sok helyi és környékbeli diákot eredményesen indítottak el életpályájukon és váltak sikeres emberré.
Szülőként nehéz az iskolaválasztás. Nem csak Önöknek szülőknek okoz majd fejtörést a beiskolázás, hanem nekem a gimnázium igazgatójának is, mivel a legjobbat szeretném tanulóinknak, hogy álmaik valóra váljanak és a kitűzött céljukat elérjék.
Sok szülőben felmerül a kérdés: Gimnáziumot, vagy szakközépiskolát válasszanak?
A gimnáziumot nem csak azoknak ajánlom, akik érettségi után a felsőoktatásban szeretnék majd folytatni tanulmányaikat. Érettségi után megfontoltan lehet szakmát választani. Sok szakmánál alapkövetelmény az érettségi, de a mestervizsga megszerzésének is alapja.
Téves nézet, hogy jobb a szakközépiskola, mivel szakmát is kap a tanuló a kezébe. Ez nem pontosan így van. A közismereti tantárgyak háttérbe szorulnak, ugyanakkor a szakmai tantárgyaknál sem tudják kellően elmélyíteni ismereteiket. Jelenleg a törvény útmutatása alapján 9-10. évfolyamon a közismereti tantárgyakra (magyar, történelem, matematika, idegen nyelv, stb.) az időkeret legalább a 70 %-a jut 30 % szakmai tantárgyakra. 11-12. évfolyamon a közismereti tantárgyakra legalább 60 % szakmai tantárgyakra 30 % használható fel. A negyedik évfolyam elvégzése után az érettségi vizsgatárgyak között szerepel egy szakmai tárgy, ami alapján egy OKJ-s képesítést lehet szerezni. További 1 évet kell tanulni, ha a komplex szakmai vizsgára szeretne valaki felkészülni. Amennyiben más szakmát szeretne, akkor még 2 év szükséges a komplex szakmai vizsgához. Ez a lehetőség a gimnáziumban végzetteknek is adott. 18 évesen, érettebben egy megfontoltabb döntést tudnak hozni, hogy milyen pályán képzelik el az életüket.
A gimnáziumban lehetőség van humán, vagy reál tantárgyak magasabb óraszámban való oktatására, valamint csoportbontásra. Ez fontos része a tehetségek felismerésének és kiválasztásának, illetve a felzárkóztatásnak. Aki szeretne nyelvvizsgát szerezni, megkap minden segítséget. A nyelvoktatás is csoportbontásban folyik, homogén tudásszintű csoportokat hozunk létre.
Milyen szempontok vezérelnek az iskolaválasztásnál?
1./ gyerekek személyisége, változása: Serdülő korban olyan hormonális változások következnek be a gyermek életében, amelyek a testi, az idegrendszeri fejlődésünkben bombaként hatnak. Sokszor annyira megviseli a szervezetet, hogy a gyerekek ekkor gyorsabban kimerülnek.
Ha egyébként is fáradtabbak, vajon miért utazzanak messzebbre, miért keljenek korábban? Ha kollégisták, miért áldozzon a szülő anyagiakat erre? (Utazás költségei, kollégium, mindennapos étkezés, stb.)
Serdülőkorban az identitás kialakulása a feladat. Előkerül a „Ki vagyok én, hol a helyem a világban, miért is élek?” kérdése. Mindez további energiákat von el a fiataltól, aki lustának tűnik, hanyagolja a tanulást, noszogatni kell.
Hogyan noszogassuk, hogyan ösztönözzük gyermekünket, ha nem haza jön iskola után, hanem mondjuk kollégiumba megy?
Serdülő korban ismert a határok feszegetése, ilyenkor a fiatal gyakran szemtelen.
Hogyan kontrolláljuk viselkedését az iskolában? Egy személytelen 300-600 tanuló fős iskolából könnyű kirepülni. A kisebb közösségeknek erősebb az összetartó ereje.
Serdülőkorban kezdődik a valahová tartozás vágya, valamilyen csoporthoz tartozás motivációja. Mi van akkor, ha olyan társaságba kerül, ahol a kortársak kábítószereznek?
A serdülőkor lustaságát sokszor kíséri nyomott hangulat, amely depresszióba is áteshet. A világban helyüket keresőknek (a serdülőknek) jön ez a legrosszabbkor. A szerelmes serdülők gyakran csalódnak. Ilyenkor csak a szülő vigasztalhatja meg. Mi van akkor, ha a szülő nincs ott. Mi történik, ha gyermekünk felett nem tudjuk tartani a kontrollt?
2./ Mindig felmerül ez a kérdés: Hová mennek a barátok?
Azért ne válasszanak egy iskolát, mert a barátok is oda jelentkeznek. A gyerek jövője szempontjából túl fontos dolog az iskolaválasztás ahhoz, hogy ez döntő szempont lehessen. De könnyen előfordulhat az is, hogy valamelyikük végül nem is kerül be a közösen kinézett iskolába.
3./ Személyes tapasztalatok: Bármikor eljöhetnek szülőként és körbenézhetnek a gimnáziumban és szakiskolában. Januárban meg kell hozni a döntést, hogy gyermekeik hová adják be a jelentkezési lapot, mit jelöljenek meg első helyen. A gimnáziumi osztályba, valamint a szakiskolába jelentkezők számára 2014. november 12-én 8.00-11.00 óráig a nyílt nap lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy lássák azt a munkát, amit itt végzünk. November 14-én szeretnénk megtartani az „Egy lépés a gimi” rendezvényünket. December 12-én Luca-napi partyt tartunk, ahol játékos vetélkedők lesznek. Mindezekre szeretettel várjuk a nyolcadikosokat.
Fontosak a tanórán kívüli lehetőségek a bácsalmási gimnáziumban:
A tanulással szorosan összefüggő szempontok mellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy az iskolán kívüli programok milyen lehetőséget nyújtanak. Ezek sok pluszt adnak, közösségformáló hatása van. Lehetőségeink sokrétűek: pl. szaktárgyi kirándulások (pl. tavaly Belgrád, paksi atomerőmű), színházlátogatások, Hunyadi-nap, Kori disco, sítábor, stb.
Célkitűzésem, hogy a bácsalmási gyerekek itt tanuljanak tovább, és a biztonságos családi környezetben érjenek felnőtté, itt alapozzuk meg a szülőkkel közösen jövőjüket. Szülőkkel, tanárokkal, diákokkal együtt szeretném kialakítani azt a környezetet, amely a tanulóknak a legjobb. Ebben kérem a segítségüket.
A felvételi jelentkezés határideje a 2015/2016-os tanév hatosztályos és négyosztályos gimnáziumi osztályokba, valamint a szakiskola 9. évfolyamára gépi forgácsoló szakirányra 2015. február 13.
Márai András
gimnázium igazgató