Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tanévben is április 1-jén, az állítólagos bolondok napján tartottuk meg diáknapunkat, a Hunyadi-napot.
A hagyományok, mint minden iskolában, a Hunyadiban is nagyon fontosak, hiszen ezek kötnek bennünket össze, és elsősorban ezek által a kötetlen programok által érezhetjük, hogy egy közösséghez tartozunk, túl a tanórák keretein is. Ezt a különleges napot évek óta elsősorban a diákoknak szervezi meg diákönkormányzatunk, az ő igényeik alapjánalakítja ki a forgatókönyvet.
A már évek óta jól működő akadályverseny idén sem maradhatott el, ezzel indult a délelőtt. A rövid megnyitó után minden állomásfőnök elfoglalta a helyét a kijelölt állomásokon, ahol szeretettel várták és fogadták az osztályok bátor és lelkes tagjait, akik megmérethették magukat a különböző feladatokban. Akadtak egyszerűbb, könnyen megoldható akadályok, de voltak olyan állomások is, ahol igazán megdolgoztatták izmainkat vagy agytekervényeinket. Az idei feladatrepertoár igazán változatosra és igényesre sikerült, köszönhetően az osztályok határtalan kreativitásának és humorérzékének. A szoros versenyben végül a 11/A osztály került ki győztesen, második helyen végzett a 10/B osztály, és bronzérmet szerzett a 9/B osztály.
Eddigi versenyeredményeink a 2015/16 – os tanévben
A tantestület lelkiismeretes munkával, sokszor szabadidejének feláldozásával készíti fel a tanulókat tanulmányi versenyekre, sportversenyekre. Áldozatos munkájuk eredményes, ami a tanulmányi verseny eredményekben is megmutatkozik, de az érettségi vizsgákra és a továbbtanulásra történő felkészítést is megalapozza.
Eddigi eredményeink:
Savaria országos történelem verseny
Vízin Brigitta 10.B megyei 1. helyezés, az országos döntőbe jutott( orsz.döntő: ápr. 22.)
Felkészítő tanár: Barnáné Steixner Margit
Gróf Kháry Megyei történelem verseny
Kiss Barbara 11.A megyei 15.hely
Tandari Emese 11.A megyei 16.hely
Felkészítő tanár: Barnáné Steixner Margit
Bókay Árpád Országos Biológia Verseny
Brand Emese 8.o az országos döntőbe jutott( orsz.döntő: ápr.22.)
Felkészítő tanár: Vargyai Antalné
Hunyadisok Erdélyben
Az iskolánkban már második éve működő Rákóczi Szövetség egyik fő céljának tekinti , hogy a diákság minél jobban megismerhesse a határon túli magyarok életét és kultúráját. Ennek köszönhetően egyre több lehetőség adódik pályázati támogatással kedvezményes utazásokat tenni a történelmi Magyarország egykori területeire, a Vajdaságba, a Partiumba, a Felvidékre vagy Erdélybe. Március 10-11-én ezúttal egy kisebb körutazáson vehettünk részt, amelynek során Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Gyulafehérvár, Déva útvonalon haladva, mintegy 1100 kilométert megtéve fedezhettük fel Partium és Erdély történelmi, művészeti és természeti szépségeit. Az utazáson bajmoki és bezdáni tanulók és tanárok is velünk tartottak, így mind a gyerekek, mind a felnőttek számára jó alkalom nyílott az ismerkedésre, barátkozásra.
Utunk első állomása a Sebes-Körös partján fekvő partiumi központ, Nagyvárad volt. A várost a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium történelemtanára mutatta be csoportunknak. A Váraddal való ismerkedést a Római katolikus székesegyházban kezdtük, amely Erdély legnagyobb barokk temploma. A templom homlokzata szép hátteret nyújt az előtte álló Szent László szobornak, a szomszédságában látható püspöki palota érdekessége pedig, hogy a bécsi Belvedere kicsinyített mása. A templom megtekintése után elindultunk, hogy felfedezzük a városközpont századfordulós épületeit, amelyek között Ady Endre is élte a váradi újságírók mindennapjait. Sétánk először a Sebes-Körös festői partjára vezetett, majd a folyón átkelve vezetőnk két érdekes szoborra hívta fel figyelmünket. Az egyik Szacsvay Imrét ábrázolta, a szabadságharc mártírját, aki nem követte Kossuthot az emigrációba, és a hazához való hűségéért életével fizetett. A másik szobor Lorántffy Zsuzsannának, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem kultúrapártoló feleségének állít emléket. A városközpont felé közeledve megálltunk az Ady Endre Múzeum előtt, és megtudtuk, hogy az akkoriban kávézóként működő épület teraszán született a költő Fölszállott a páva című verse, ami a szomszédos vármegyeházát is megörökíti. A sétálóutcára érve megcsodálhattuk az európai hírű váradi szecesszió palotáit és bérházait, majd egy újabb szoborcsoport keresztezte utunkat, amely a modern költészetet megteremtő Holnap-mozgalom előtt tiszteleg. A kávéházi jelenet szereplői között felfedezhettük Ady Endrét és Juhász Gyulát is. Ezután az Állami Színház neoklasszicista épülete mellett haladtunk el, amellyel szemben magasodik az egykori híres EMKE kávéház, ahol Ady Endre is szívesen időzött. Városnéző sétánkat a főtéren fejeztük be, ahol végleg elbúcsúztunk Bihar vármegye egykori központjától, a Pece-parti Párizstól .
Játék az idegen nyelvekkel – nyelvi partik a Hunyadiban
Az idei tanévben tavasszal kerültek megrendezésre hagyományos idegen nyelvi vetélkedőink angol és német nyelvből, melyeket mindig a 7-8. évfolyamosok részére szervez meg munkaközösségünk. A vetélkedő neve is elárulja (Sprachparty/Language-Party), hogy alapvetően nem a versengésen van a legnagyobb hangsúly, hanem arra törekszünk, hogy változatos, játékos, interaktív feladatokkal tegyük még vonzóbbá az idegen nyelvtanulást az erre alapvetően fogékonyabb diákok számára.
A már közel 10 éve zajló nyelvi vetélkedőinken is természetesen egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az IKT eszközök, így az interaktív tábla is, melynek segítségével autentikus nyelvi hátteret biztosíthatunk a verseny feladataihoz, és számos látványelemmel gazdagíthatjuk a feladattípusokat. A résztvevő gyerekek vegyes, véletlenszerűen kisorsolt csapatokban oldják meg a különböző feladatokat, így mindenki hozzáteheti a saját tudását a közös munkához.
Versenyünkre idén is szép számmal érkeztek vidéki iskolákból az érdeklődő nyelvszeretők, így a bajmoki, tataházi és bácsborsódi iskola növendékei is összemérhették tudásukat a bácsalmási diákokéval.
Téli túra 2016
Az idei tanévben Merkovics tanár úr ismét belevágott egy sítáborral egybekötött téli túra megszervezésébe. A téli sport szerelmesei nagyon örültek, mert utoljára két évvel ezelőtt csatolhatták fel sítalpaikat. Eredetileg Szarajevóba utazott volna a csapat, deegy héttel indulás előtt kiderült, hogy ott sajnos nincs és nem is lesz hó, ezért a tanár úr utolsó pillanatban összeköttetéseit kihasználva átszervezte a kirándulást Ausztriába, Lackenhofba, ahol 30 centis hó várta a síelőket.
Február 20-án, szombaton reggel 6-kor indult buszunk, és délután 4-re Lackenhofba érkeztünk. Miután elfoglaltuk szobáinkat, megvacsoráztunk, és szaladtunk is ki a hóesésbe, hogy a panzióval szembeni dombon felelevenítsük sítudásunkat, illetve a kezdők Merkovics tanár úr segítségével megtanulhassák az alapokat.
Kedves Diákok!
Tisztelt Szülők!
Szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy az ideiglenes felvételi jegyzékből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az iskola által közölt felvehető keretszámba nem kerülhetnek be illetve nem nyernek felvételt a rangsorban 35.sorszám feletti tanulók.
A győri Felvételi Központ a lista elejéről indulva kihúzza azon jelentkezők nevét, akik nem a Hunyadi János Gimnáziumot jelölték meg első helyen, és az általuk elsőnek megjelölt iskolába felvételt nyertek.
Így – mivel egy tanuló több jelentkezést is beadhatott – valószínű, hogy a felvételi keretszámot meghaladó „helyezésű” tanulók is felvételt nyerhetnek gimnáziumunkba.
Az idei tanévben február 5-én szervezte meg diákönkormányzatunk a tavaly új programként debütáló, ám mostanra már hagyománnyá váló Hunyadis farsangot.
A helyszínt ezúttal is a Bácsalmási Kulturális Központ, valamint a B9 Club biztosította számunkra.
Az érkező diák- és tanársereget szépen megterített asztalok, frissen gőzölgő tea és a színpad várta. Idén ugyanis a jelmezek bemutatása mellett minden osztálynak bizonyítania kellett énektudását is, egy számukra kedves karaokedallal.
Ez alkalommal vendégeket is fogadhattunk a bajmoki általános iskola tanulói és tanárai képviseletében, akik szintén nagy örömmel vettek részt ebben a kis műsorban.
A produkciók megtekintése után kezdődhetett a jelmezekre való voksolás és az idén újításként bevezetett tombolajegyek árusítása, miközben jócskán fogyott a házi zsíros kenyér és a tea. Az eredményhirdetés előtt megérkezett a várva várt farsangi fánk is.
Idén január 30-án került sor a Hunyadi-bál megrendezésére a Sárga Csikó étteremben. A több mint 200 vendéget Márai András igazgató és Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte, aki a nándorfehérvári diadal 560. évfordulója alkalmából 50 ezer forintos felajánlást tett, hogy tanulóink egy kirándulás alkalmával felkereshessék a gimnázium névadójához kapcsolódó történelmi emlékhelyek egyikét.
A megnyitó beszédek után a 12. évfolyamosok hagyományos osztálytáncai következtek, amelyeknek koreográfiáit Merkovics Károly állította össze és tanította be. Ezt követte a bál egyik szép pillanata, amikor a tanulók felkérték szüleiket illetve a bál díszvendégeit egy keringőre, többek között Szommer Károly járási hivatalvezetőt, Németh Balázs polgármestert, valamint Papp Ágnest, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselőjét.
Kutatómunka indult a Bácsalmási Hunyadi
János Gimnáziumban
Iskolánk a Nemzeti Tehetség Program keretében sikeresen pályázott és 1.400.000 Ft-ot nyert egy olyan program megvalósítására, amelyben új kezdeményezésű, a természettudományos kompetenciák elmélyítését szolgáló tehetséggondozás valósul meg, 2015. december 1. és 2016. június 30. között.
A 60 órás program neve: Diák kutatómunka Bácsalmáson a helyi turizmus életre keltése érdekében.
A kutatásban 20 diák (9., 10., és 11. évf.) és 2 tanár (Horváthné Harton Anna és Vargyai Antalné) vesz részt, valamint több szakember is bekapcsolódik (a Pécsi Tudományegyetem docense, az Alsó- Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság hidrobiológusa, természetvédelmi mérnöke és a Kecskeméti Főiskola tanára.)
A vizsgálatok a bácsalmási Sós-tó vízminőségére, talajára (iszap), a növény és állatvilágára vonatkoznak, valamint arra is sor kerül, hogy a projekt végén a fiatalok ajánlást tegyenek az önkormányzatnak, hogy a turizmus milyen hatással lehet a védett területre.
Szerencsés Tímea beszámolója
Pályaválasztás Bácsalmáson 2015. november 13-án a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban pályaválasztási orientációs napot tartottunk. Meghívott vendégeink a Pécsi Tudományegyetem TTK karáról érkeztek. 13 órai kezdettel öt hallgató tartott színvonalas, prezentációs előadást iskolánk tanulói számára. Az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke vezette be az előadássorozatot.
Prezentációjában bemutatta a TTK felépítését, szakirányait és a kar munkáját. Ezt követően átadta a szót informatikus hallgatótársának, aki arról beszélt, milyen lehetőségek nyílnak meg a szakon tanuló hallgatók előtt. Bemutatta saját készítésű számítógépes játékát, ami nagy sikert aratott a diákok körében. A bácsalmási diákok megismerkedhettek a Pécsi Egyetem kémia szakával is egy hallgatólány előadásában. A vegyésznek tanuló diák szórakoztató módon mutatta be tantárgyát.
Játékos matematika verseny a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban
A Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Reál munkaközössége a 2015/2016-es tanévben Bácsalmás és a környező Járások tanulói részére Játékos matematika versenyt rendezett. A versenyben a 7. és 8. osztályos diákok vehettek részt 3-3 fős csapatokkal / csak hetedikes ill. csak nyolcadikos tanulók voltak egy csapatban ) 2015.december 3-án.
A verseny feladatai a következő témakörökből kerültek összeállításra:
- műveletek racionális számokkal , törtekkel
- geometriai alapismeretek
- hatványozás, százalékszámítás , arányosságok
- mértékegységek
- Sudoku
- logikai feladatok
A Bibó szimpóziumon jártunk
A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium által szervezett szimpózium már 5 éves. Minden tanév november első hétvégéjén szervezi meg Tóth Piroska a gimnázium tanára ezt a versenyt, a szervező is egy régi Hunyadis.
A megméretés kiírása szerint társadalmi és természettudományos témákban tarthatnak a jelentkezők (7-8. osztályos, valamint 9-10. évfolyamos tanulók lehetnek) nyolc perces kiselőadást. Már szeptember végén el kellett küldeni a pályamunka kivonatát, hogy a rendezők az azonos témájú munkákat helyezzék egy csoportba. A zsűri tagjai régi Bibós diákok, akik már elvégezték az egyetemet és ott dolgoznak, kutatnak, valamint jelenlegi egyetemisták és a gimnázium tanárai.
A 2015/2016-os tanévben gimnáziumunkat Dobozi Réka 10.B osztályos tanuló képviselte az „Egy különleges szén„ című munkájával. Tartalmas, érdekes kiemelkedő bemutatót tartott. Az előadás után 3 kérdést kapott a zsűri tagjaitól, amire helyesen válaszolt.
Ez már történelem!
A Bácsalmási Hunyadi János gimnázium tanulói az 2015-ös őszi szünet első napján, október 26-án, a Románia területén fekvő Aradra és Vajdahunyadra látogattak el. A meglehetősen hosszú utazás után az első megálló Arad volt, ahol egy emlékhelyet, majd a Csiky Gergely Főgimnáziumot nézték meg a diákok. Az iskola nagy múltra tekint vissza, érdekessége pedig, hogy Romániában ez az egyetlen magyar nyelvű gimnázium. A helyiek egy néptánc bemutatót is szerveztek a Hunyadisoknak, ajándékba pedig iskolaújságot adtak. Indulás előtt még apró süteményekkel is kedveskedtek a tanulóknak.
A következő állomás Vajdahunyad vára volt. Ez az impozáns középkori eredetű vár Erdély egyik leghíresebb turisztikai látványossága, amit Mikszáth Kálmán is a ,,várak királyának” nevezett. Vajdahunyad vára a város fölé emelkedő dombtető szélére épült, közvetlenül a Zalasd patak mellé. A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár csodálattal tölti el látogatót. Ez a díszes palota egykoron a Hunyadiaknak lett adományozva még a 14. században. A várat az évek folyamán többször pusztította el tűzvész, de 1907-1913 között sikerült restaurálni a mai állapotába. A hely további érdekessége, hogy Mátyás király ebbe a várba záratta be az egykori havasalföldi vajdát, akit a mai emberek csak Drakula grófként emlegetnek. A terület rengeteg értéket őriz, ami által a régió egy óriási szabadtéri múzeumnak is tekinthető. Az élményekben gazdag nap után hosszú buszozás vezetett hazáig.
Iskolánk, a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium II. Rákóczi Ferenc halálának 280. évfordulójához kapcsolódva ünnepi rendezvénysorozatot szervezett.
2015. október 22-én először Kun Ferenc történész, a Rákóczi Szövetség alapító tagja tartott előadást az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről és a korszak mindennapjairól tanulóink és vendégeink számára. A kiváló tudós életközeli, érdekes történetekkel tarkított előadása érzelmileg is meg tudta érinteni a hallgatóságot.
Ezután került sor a Rákóczi-emlékverseny megtartására a Kulturális Központ épületében. A jelentkezett csapatok előzetes feladatként egy-egy jelenettel készültek, amelyeket a színpadon mutathattak be. Láthattunk nagyon ötletes jelmezeket és hallhattunk jól megírt, történelmileg hiteles párbeszédeket, szituációkat Rákóczi életéből, valamint a szabadságharc történetéből. A felkészülés komoly kutatómunkát igényelt a tanulóktól és tanáraiktól, az előadás pedig szereplési és kommunikációs készségüket fejlesztette. Nagy örömünkre a vetélkedőn nemcsak a környékbeli általános iskolák 7-8. osztályos csapatai, hanem Bajmokról és Bezdánból határon túli magyar tanulók is részt vettek.
Utolsó évben abban a kiváltságban részesültünk, hogy tanulmányi kiránduláson vehettünk részt a Rákóczi Szövetség jóvoltából. Egy pályázaton elért előkelő helyezésnek köszönhetően, október huszonegyedik napján Budapestre utazhattunk, ahol különböző színvonalas programok keretein belül emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért.
Szerda kora délután már a főváros kultikus utcáin haladt velünk a busz. Első körben a szállásunkat foglaltunk el a XIII. kerületben található Flandria Hotel épületében, majd kipihenve a hosszú út fáradalmait, egy ízletes vacsorát fogyasztottunk el a Műszaki Egyetem menzáján. Este izgatottan sétáltunk a Nemzeti Színház fényűző falai között, ahol egy látványos színházi előadást tekinthettünk meg. A színészek a mindenki által közkedvelt János Vitéz feldolgozásával léptek színpadra. A három órát kitöltő darab kitűnő lezárása volt a Budapesten töltött első napunknak.
Válaszd a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumot!
Gimnáziumunk fő célja a tehetséggondozás és az esélyek kiegyenlítése, de az általános műveltség megalapozását is fontosnak tartjuk. A differenciált oktatást a csoportbontás segíti. A 11. és 12. évfolyamon a tanulók intenzíven készülhetnek fel az emelt szintű érettségi vizsgákra, a felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra, illetve a nyelvvizsgákra. Tanulóink érdeklődési körének kiszélesítését a szakkörök jelentik, amelyek keretében ebben a tanévben pénzügyi–gazdasági ismereteket is el tudnak sajátítani, valamint az orosz nyelvvel ismerkedhetnek. Büszkék vagyunk az elért tanulmányi és versenyeredményekre, és arra is, hogy diákjaink közel 70 %-a egyetemen, főiskolán tanul tovább.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2015. szeptember 25-től a Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium diákjai egy 3 napos kiránduláson vehettek részt a nyolc Partiumi és a nyolc magyarországi középiskola egyikeként Romániában.
A programsorozat részeként Nagyszalontán megnéztük az Arany János Emlékmúzeumot, majd ellátogattunk Arany János szülőházához is. Ezután az Arany János Iskolaközponttal ismerkedtünk meg.
Aradon megkoszorúztuk az Aradi vértanúk emlékművét és a vesztőhelyet is, ahol kivégezték a 13 tábornokot. A Csiky Gergely Főgimnáziumban tettünk egy rövid látogatást. Itt az óvodától a középiskoláig magyar nyelvű oktatás folyik. Ezután a Bohus kastélyt csodálhattuk meg, ahol Görgey aláírta a fegyverletételt, majd Máriaradnán a felújított templomot néztük meg.
Kis iskola-nagy lélekkel!
Felvételi tájékoztató
a 2016-2017-es tanévre
Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium
6430 Bácsalmás, Szent János u. 5
Tel./fax: 06-79-341-054
2015. október 2-án az „Egészséges Bács-Kiskunért” program keretein belül sport- és egészségnapot szerveztünk a gimnázium tanulóinak. A pályázat anyagi erőforrásainak, illetve megvalósítóinak köszönhetően egy igen színvonalas és egyszerre több színtéren zajló programot sikerült összeállítanunk.
A napot egy bemelegítő flashmobbal kezdtük az iskola előtti útszakaszon, mellyel mintegy megalapoztuk a nap aktív, mozgásos, de egyben kötetlen, felhőtlen jellegét. A felhőtlenség nem csak a hangulatunkra, hanem az időjárásra is igaz volt, hiszen szikrázó napsütésben kezdődhettek a különböző állomásokon zajló tevékenységek.
ZánKaland – Idén is Erzsébet-táborozhatott a Hunyadi
Gimnáziumunk az idei tanévben is nem kevesebb, mint 80 gyermekkel sikeresen pályázott és elnyerte az Erzsébet táborban való kedvezményes részvételt. Szeptember 10-12. között a 8. és 9/B, szeptember 14-16. között pedig a 10/B és a 11/A osztályok utaztak Zánkára az Erzsébet Üdülőközpontba, hogy ott pihenhessék ki az iskolakezdés fáradalmait.
A már több éve táborozó kollegák és diákok rutinosan és gyakorlottan foglalhatták el táborhelyüket a regisztráció után, ahol ismét felújított, többszintes épületekben kaptak helyet, 3-10 ágyas, saját fürdőszobás szobákban. Az időjárás idén megkegyelmezett mindkét csoportnak, így hasznosan és aktív programokkal tudtuk tölteni ezt a 3 napot.
A zánkai tábor szervezőinek köszönhetően lehetőségünk nyílott sétahajókázni a part mentén és újdonságként idén kipróbálni a sárkányhajózást, amely mind az evezőknél, mind a doboknál ülők tetszését egyaránt elnyerte. A vénasszonyok nyarának hála egy kis utóstrandszezoni strandolás is belefért az ott töltött időnkbe.
A 2014/15-ös tanév eseményekben gazdag volt és szép sikerrel zárult. Szeretném felidézni azokat az élményeket, amelyek diákjaink és tanáraink számára is sokat jelentettek.
Számos tanulmányi és sportversenyen vettünk részt, amelyeken tanulóink mind országos, regionális és megyei szinten igen jól szerepeltek, sőt kimagasló teljesítményeket is elértek. Köszönet ezért a felkészítő tanároknak és szorgalmas diákjainknak.
Gimnáziumunkban azonban az élet nem csak a tanulásról szól. Szeretnénk egy összetartó, jó közösséget kialakítani, akik számíthatnak egymásra életük során, de Bácsalmás város és térsége is számíthat rájuk. A közösségi összetartozás egyik szép pillanata volt, amikor az 50 évvel ezelőtt végzett „öregdiákokat” köszönthettük ballagásunkon, ezzel múlt és jelen foghatott egymással kezet a folytonosság jegyében.
Sok rendezvény új színt hozott a gimnázium életébe: kiléptünk az iskola falai közül, ismeretterjesztő, de testi és lelki fejlődést építő előadásokat is szerveztünk. Ezek közül megemlítem a mai kor nagy problémáival foglalkozó Dr. Zacher Gábor toxikológus előadását; a fiatalságot érintő veszélyeket bemutató rendezvényeket, amelyeket a Bajai Járásbíróság büntető bírói tartottak, illetve a Bács-Kiskun megyei Rendőrkapitányság munkatársai a Kecskeméti Katona József Színházzal karöltve adtak elő.
A Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium 2014-15-ös tanév versenyeredményei
A „Láss a mélyére…” című országos környezetvédelmi versenyen
országos 9. helyezést ért el Dobozi Réka, Schneider Klaudia, Katona Zsolt 9.B
Felkészítő tanár: Vargyai Antalné
Az Irinyi János Országos Kémia versenyen
megyei 4.,országos 63. helyezést ért el Skribanek Solt 10.A
Felkészítő tanár:Horváthné Harton Anna
A Sziporka Országos Levelezős Matematika versenyen
országos 8. helyezést ért el Hankószki Fanni 11.A
Felkészítő tanár: Kecskésiné Marton Nikoletta
Az Arany János magyar versenyen
országos 18. helyezést ért el Kövesdi Máté 8.o
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
A Szabó Miklós szövegértési versenyen
országos 37. helyezést ért el Schoblocher Bence 8.o
Felkészítő tanár: Schaffer Andrea
Gimnáziumunk az idei mozgalmas tanévet és egyben az idei forró nyári szünetet méltóképpen búcsúztatta el és zárta le egy 3 napos bezdáni táborozás keretében.
Bezdán, Bácsalmás testvérvárosa, a Duna bal partján, Zombortól 17 km-re fekszik, itt torkollik a Ferenc-csatorna a Dunába, melynek partján eltölthettük ezt a felejthetetlen 3 napot. Utazásunkat a Rákóczi Szövetség finanszírozta, ottlétünket, a tartalmas és színes programokat, illetve az ellátásunkat pedig a Bezdáni helyi közösség mellett elsősorban a helyi környezetvédő, természetbarát és turisztikai egyesületek, az Ózon Ökológiai Társaság, Szécsényi Ferenc civil szervezete a Fekete sűrű és a TU Víkend vállalta magára. Táborhelyünket és ellátásunkat a Duna Kajak Klub biztosította, az ott található kempingben verhettük fel sátrainkat, és az ő segítségükkel sajátíthattuk el a kajak-kenu sport alapjait.
11. oldal / 14
Elérhetőségeink
+36 (79) 341-054
6430, Bácsalmás Szent János utca 5.
bacsalmasigimnazium@gmail.com